Az ma már teljesen bevett szokás, hogy az újszülötteket, babákat fotózzák, de a gyerekfotózás is egyre nagyobb népszerűségnek örvend immáron idehaza is. Ez nem is olyan meglepő, hiszen melyik szülő lenne képes ellenállni annak, hogy gyermekét és annak fejlődését évről évre professzionális módon dokumentálja? Ráadásul tegye mindezt úgy, hogy az eredmény fennmarad az örökkévalóságnak, így bármikor kéznél lehetnek a gyermeked első éveinek fotói, amelyek édesebbnél édesebb emlékeket fognak felidézni benned.
De hogy pontosan hogyan is zajlik a gyerekfotózás, és mire is kell számítani egy-egy ilyen eseményen, arról mai blog bejegyzésünkben fogunk részletesebben értekezni.
Mit érdemes tudni a gyerekfotózásról?
Folyamatosan frissülő blogunkban minden típusú fotózásról írunk, köztük a gyerekfotózásról is. Így ha a gyermeked 1 és 8 év közötti életkorban van, akkor Téged már ez fog érinteni.
Van abban valami fantasztikus, ha évről évre ugyanaz a fotós készíti el gyermeked portréit, így nyomon követheted azt, ami tulajdonképpen a Te szemed előtt zajlik: ahogy a gyermeked kisbabából totyogó ovis, majd kisiskolás lesz. Sokszor maguk a szülők lepődnek meg a legjobban az évek alatt bekövetkező változások láttán, hiszen mivel ők minden nap közelről látják a gyermeket, így nem olyan szembetűnő az apránkénti változás.
A megörökített képek azonban megmutatnak mindent, és ez így is van rendjén, hiszen biztosan Te sem szeretnél semmiről sem lemaradni a gyermekedet illetően. Gondolj csak bele abba, hogy milyen fantasztikus érzés lesz, ahogy látod évenként a gyermeked arcán a változást, és ami még pompásabb, hogy egyetlen arcáról sem kell lemondani, hiszen minden évben szívesen látjuk a visszatérő családokat!
Nem mindegy a fotós személye sem!
Azt mindannyian jól tudjuk, hogy 1-8 év között jó néhány nehezebb korszakot, köztük a dackorszakot is át kell vészelni a gyermekkel, így ha Te most épp a rázósabb időszakot próbálod kiülni, akkor sem kell lemondani a gyerekfotózás lehetőségéről.
A dacos gyermekek is mindig megnyílnak, csak meg kell hozzájuk találni a megfelelő utat, amire fotósaink természetükből adódóan teljes mértékben képesek. Sőt, még a kissé zabolátlan lurkókat is képesek megszelidíteni és megmosolyogtatni. Valljuk ugyanis, hogy nincs rossz gyerek, csak olyan, akivel nem találták meg a közös nevezőt.
Így ha attól tartasz, hogy az állandóan dacoló gyermekeddel balul sülne el a fotózás, akkor ezt a félelmet bátran engedd el, és bízd ránk a szemed fényét! Csodás eszköztárral rendelkezünk, hogy a legdacosabb, legmakacsabb apróságokat is megszelidítsük, hogy minél bájosabb, vidámabb és élettel telibb fényképek készülhessenek róluk – a szülők és a nagyszülők legnagyobb örömére!
Örökítsd meg az utókornak és persze magadnak a gyermeked első éveit!
Bár alapvetően a gyermeked lesz a fotózás főszereplője, arra azért érdemes készülnöd, hogy a család többi tagja is megjelenhet a képeken. Ha pedig igazán teljes körű emlékgyártást szeretnél, akkor ne feledkezz meg a fotókönyvről, mint ideális emlékről sem! Akár önmagadnak szánod, akár a nagyszülőknek, egészen biztosan könnybe lábad majd minden szem az örömtől és a meghatottságtól.
Természetesen a fénykép maga is tökéletes változat, ám a fotókönyv egyben tartja az összes olyan fotót, ami összetartozik, ezért sokkal tovább fennmarad majd az utókor számára.
Igyekeztünk minden fontos tudnivalót megosztani veled, ám ha mégis úgy érzed, maradt még megválaszolatlan kérdésed, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink bármelyikén!